A világ utolsó órájában

 2012.09.11. 18:57

Létezése végét hogy várja a sok dévaj farizeus!

Ó micsoda méltánytalan befejezése kicsinyes vergődésüknek!

A Napzuhanás várat magára órákat, tán napokat, 

A Mindenség döbbenete mozdulatlanságra ítéli a türelmetlen időt.

Szinantróppá korcsosult emberforma lények orgiába fulladt fájdalma. 

El - nem - csattant csókok reszketnek a fal tövében lapuló árnyak óvó ölelésében

Alkalmat keresnek egy - egy durván egymásba csapódó test kényszerűségében

Minden valahavolt angyal és magasztos lény orcája pírján szégyenül e meggyalázott halotti tor

A bujaság tömény bűze nyújtózkodik a Végtelenig

Gyermekien bimbózó bűntelen sorsok vonaglanak kérlelhetetlenül

Hófehérre vakult szivárványok fénye megtörik, mint az a sokmillió kecsesen ívelt életvonal

Orgazmusban robban a végítélet, mikor már nem bírja magát az egyetemes feszülés

Jajszó, hála, könyörgés, hulló könnyek, törődött mosolyok, gyengéd pillanatok, hősi harcok, szelíd arcok, szerelmes sóhajok, közöny, álmok, emlékek és megbánások nélküli fékeveszett tombolás az utolsó óra duzzadó poggyásza

human-orgy-art-nsfw-16775-1285805388-9.jpg

Címkék: óra utolsó

Mindennek ellenére

 2012.09.10. 08:13

Plüssmackót öleltem magány ellen mikor először megláttál

Nem vetted el tőlem, nem csodálkoztál

Megfogtad a kezem, és maradtál

Tudom, hogy szeretsz, bár sosem mondod

De fáradt délutánon, ha kávét kérek,

habosan, mézesen adod,

karodba vonsz míg megiszom, s aztán elaltatsz

Ha könnyek közt találsz, kézenfogsz, játszótérre viszel

és lököd a hintát, míg megnyugszom

Születésnapomra lufit hozol, sárgát

Ha tükörképemre fanyalgok, csokoládéízű mosolyt

olvasztasz vonásaimból

Annyiféle öleléssel ölelsz

Annyiféle csókkal csókolsz

Annyiféle vággyal perzselsz

Örökidőkre leláncolsz azzal, hogy szabadjára engedsz

ez már nem csak szerelem, hanem igazi mély kötődés

tumblr_m9ub9sMEA91qls8iyo1_500_large.jpg

Címkék: illúzió szerelem társ

Kábulat

 2012.09.08. 22:02

Egy pohár száraz bor fölött méláznak selyemfényű perceim

Ma csak a fáradtsággal dúdolok rég megunt dallamot

A következő kortyba beleképzellek Te megnemismert igaz társ.

*

Karcsú palackom szelleme a szemérmetlen Remény

Kukucskál, pislog, hízeleg.

*

Egymásra szánt időnk miután felébred, azonnal elszalad

mint a gyáva szerető

*

Sutyorog a kényszeres forgolódás, mocorgás: 

' Egyedül van, pedig milyen szép hajú lány'

Felderítenek a sosem hallott hamis bókok,

Sosemismert simogatás érzete

*

Fogyatkozik az átmelegedett bíbor nedű

Könnyű, lebegő álomba segít, kívültart...

hot sexy naked women wine 3.jpg

Címkék: bor magány menekülés

Villanykörte

 2012.09.05. 11:32

A sötét végtelenjében gyenge körte ontja zamatos ragyogását

lédús fényt vet árnyakat ébresztve az elszáradt reményre

magányos sugára csókot vált a szilárd fal ridegségével

Beleszeret a fakó lapok képzelt hősébe,

Édes gyötrődésben cikázik sorról sorra...

És csalódik egy utolsó fejezetben...

És elvonja csillogását a fekete borítóról.

Beleszeret egy kattogó doboz hamis dallamába

Megremeg ábrándos tündöklésben az andalító rekedtség hangjára

Szűz álmokban ringatózik ártatlan képzelet hullámain

Rajongó derűben elvakul saját éledő fényének erejétől

A vágy forrni kezd méhében és önnönmagát sebzi meg. 

Éles kattanás hurcolja ki a sebből az éjszaka látomásait

halványan pislog, majd ragyogását elborítja a fekete könny

a szobában ábrándosan szuszog egy lélek 

egyetlen fényforrásként izzik a harmatos szem

A hajnal fényeivel együtt ébred az üresség. a semmi....

20665.jpg

Címkék: villanykörte ábrándok

Felismert pillanatok

 2012.08.22. 10:38

Napillat erősödik fakó bőrömön

Verőfény játszik a halványuló szeplők között

Idegen szóáradat városi zajjá mosódik össze

Tudatom peremén súlyosan pörgenek

Csitulj nyár! Hőségtől sűrű a lég

Elég már! Enyhítse derűs ragyogást a hulló falevél

A várakozás izgalma tompul egyre csak

Alkonyi láz táncot lejt a törődött betonnal

Szitakötőm fenyő tűkardja által lelje halálát

Őszi szél tépázza az óvatlan pillantást

*************************************************

Hű magány száműzött magamból

Elátkozott, menekülést mímelő szilvavirág lettem

Dús illattól terhes hátrahagyott életem

***************************************************

Felhőbe bújok majd azt képzelem

Fehér gyászruhát öltve a mennyeket kémlelem

Karom kitárva, ölelésre várva

De nincs ki felemel

A Mindenség komor daccal elveszejt

*************************************************

Simulékony fénytelenség

A színek is mások lesznek

Hajnaltájt döng a sereg méh

Szívembe mézes- édes fullánkot tesznek

************************************************

Félbemaradt híd. Kitart.

Bár lehetetlen súlyt cipel ingatag, gyönge teste

Hó terheli, jég feszíti, csípős szelek tépázzák;

Kikezdhetetlen állhatatosság

Ezüstös könnyekkel siratja a Hold,

Oktalan jószág

Örvendezne inkább, hisz mekkora bátorság ez:

élni szikra híján,

várni remény híján,

küzdeni erő híján.

Így hát azt mondom ne sirassatok,

bólintsatok ha láttok,

Mint apró, kifacsart csodára

Aztán hagyjatok keringeni önmagam körül.

varga-gabor-gyorgy-tanc-kepek-02.jpg

Címkék: merengés

Az én időm

 2012.08.22. 09:31

Roskatag, rút idő

Önmagához képest fegyelmezetten döng.

Húzódozik vissza életem lugasába,

Hűsöl az oltalmazó könnyfa árnyékában

Mi ő nélkülem?

Megfoghatatlan, tán létezhetetlen megnyilvánulás

Fattyúhajtásként nyújtózkodnak napjaim.

Hontalan s együgyü minden próbálkozás

Ki vergődik rémülten?

Illúziónak öltözött gyarló hatalom:

Én valék, kire a remény oly mohón kacsint

Vajon bontható e a szimbiotikus beavatottság?

Részegült, cinkos idő

Emeld ki szívemből elrablója képmását

Levegőért esd a tüdő

Szóért tátog az ajk

Látásáért gömbölyül az írisz

Feledkezz belém elmúlás!

Irizáló lidércfényt lovagol páncélba zárt szerelem

Rozsdamarta, kattogó fekély; szép lassan az enyészeté lesz..

time d-fly.jpg

Címkék: szerelem idő

Pirkadat

 2012.08.09. 09:21

Szemérmes pirulással kacsint álomittas, kába nyoszolyámra a hajnal

Fiatalosan, vidáman rózsállik az ég alja, csupa derű, csupa báj

Törődött napokra legyint a simulékony napsugár

Legkedvesebb nekem mindközül e pirkadati egynehány csöndes, vibráló pillanat

Várakozással, ígéretekkel, reményekkel táplált forrástalan lendület

Szendergő béke mindenütt

Néma üzenetem újra átadom a csintalan szellőnek:

-Üdvözöllek a mában, szívem minden zugában, vágyaim bizonyságában!

Hangot csak neved mellé adok, csendesen sóhajtva hívlak, első és egyetlen szavam e meghitt derengésben

Állhatatos rituálé, egyszer talán meghallod...

Fellebbenti fátyolát a kérlelhetetlen múlás

Elveszejti könnyűszín, magányos örömöm a felbolydulás

Madármama reppen, fiókái éles sivalkodása űzi,

A növekvő forróság az utolsó csepp harmatot is felemészti

Elindít a túlzó fény, a nyers zsivaly, a hivalkodó virágillat

A kezdet véget ért, helyén edzett élet lüktet,

Tevékeny keresetlenség.

tumblr_m83mqrbCrq1qc0fo9o1_500.jpg

Címkék: hajnal

Rajtakapottan

 2012.08.08. 09:40

A felelet nem csupán közhelyes általánosság lehet

Őszinte, kutakodó tekintetem rajtakapottan, ijedős pillangóként tovareppenhet

Vagy megállapodhat a meglepett pillantásodba ágyazódva, szilárdan

Egyfajta hűség ez is, mélyről fakadó bátor méltóság

Minden szégyen nélkül vállalni a tettenérést.

Mivégre e betolakodás intim szférádba? 

Tán lélektitkaid kutatom ráncaid redőiben?

Vagy susogó gondolataid gombolyagát csípném fülön,

mint szeszélyes koboldot, melytől kincset remélek?

Kíváncsiságom megmagyarázhatatlan és cél nélküli vonzódásból ered.

Látásod, hangod, méla merengésed, minden maszkod és zavart mozdulatod,

mintha mind enyém lenne. Magamra ismerek benned.

Megnyugtatsz, elcsendesítesz, biztonságban ringatsz.

Valál Te, valék Én, de ha egyazon helyen vagyunk, 

csodává olvad tartózkodó együttlétünk.

Kérdezz! A felelet egyenes lesz, őszinte, 

hű meghitt kettősünkhöz.

Ha rettentene a válasz azesetben némulj, vagy halogass.

Én csak ülök melletted csendesen, 

áhitattól olvadozó szívvel feledkezem beléd.

Szavakat formálni képtelen mosolyba szépült ajkam.

Behízelgőn domborodik e percen a bizonyság

ritka, kezdetleges, érzékeny, sérülékeny, múlandó

de feltétlenül jó e párosítás

Szívbéli naivság, nyájas igazság ez, ha egyoldalú tán,

most az sem bánt.

Élesztgesd magadban az örömöt, Te társszerű szerzet

teremtsd meg ebből az illékony buborékból szilárd egységünket.

(-kinyilatkozatott-)

Goodbye_my_lover_by_aphostol.jpg

Címkék: szerelem vágy összetartozás

Holdfénybe nyújtózó teljes magány, a lehető legunalmasabb békéje a cselekvő létnek

És legfájdalmasabb torzulása a szeretetre sóvárgó szívnek

Lázadó nyughatatlansággá erjed bennem a vágy egy öntudatra ébredt hozzám illő társ után

Az energia, mely sejtjeimet egységbe fonta ezidáig, most mintha taszító kényszerűségben szétszaggatni akarna. Mi végett?

Létezésem tengerére hányt tajték minden megmozdulás

Indulatosan semmibe vesző hiábavalóság

A kéj mámoráért esd forrón sajgó ölem

Olyan természettel ellenkező tűz ez, melyet egy hiány táplál, serkent

Engesztelhetetlen sors fel nem fogott bűnökért sanyargat tán, nem tudhatom

A sötétség magában nem rémít, a teljes fényhiány ólálkodó árnyat öl. Bátor lovag.

Szívem, oltsd ki minden ragyogásod, álmokat látni többé már nem enyhülés.

Inkább záróakkordja légy egy belső vakulásnak, 

Az érzékelés kérlelhetetlen tompulásának.

Kihűlni vágyom? És nem akarni. nem keresni a test eksztázisát többé

Segítsen valaki kielégülni, adja meg a hús s a lélek gyönyörét!

Vagy emelje ki elmémből végleg az elvágyódás szellemét

Dúdolj altatót nekem, Mindenség! Legalább Te dönts le lábamról!

vágy.JPG

Címkék: vágy kételyek

Új alapok

 2012.08.06. 09:40

Menedék, melyben senki sem üldözött

Börtön, melybe csak áldozat költözött

Zárda, hol szűznél több a kurtizán

Bordélyház, ahol az ártatlanság hál manapság

Furcsa üvegen át tiszta hangon zeng a valóság

Számtalan háborúzó jellem farag mind újabb és újabb

Ábrázatot idomuláshoz erőtlen burkomra

Az őrület művészetében tündöklő hamis érdem ez

Összezavarodott tévelygésbe keveredtem

Tudatom immár hinni képtelen, sarokban gubbasztó reszketegség

Érzékeim az elhagyatottságtól sarkallva elszakadnak egymástól

Próbára tétetett és elbukott hajdani egység

A világ ily bolond vagy csak én nem érek fel hozzá?

*******

Pirkadatra várok.

A fény közeledtére kis tükröm közelébe óvakodom

Színtiszta bizonytalanság néz vissza rám

Fakó-borostyán lepelbe bújtatom kérdőjellé görnyedt, vacogó alakom

Véremmé válik a nyers ítélet

(elmosódó körvonalaim mögött hullámzóvá olvad a háttér)

Süllyedő bárkává lettem, terhes létezésem ringat 

A tükör mantrázza a suta alázat magasztosságát

A közeg féktelen, hamis dög, érthetetlen fúria

Kívül rekedve, szeretettől duzzadó szívvel élni a küldetés

Boldogság e feleszmélés, saját torz mércével mérve legalábbis az.

Álmok szőtte félkész szerzet, sápadt, ijedős, olykor magányos, testet öltött révület vagyok

továbbra sem értem mi zajlik odakint,

az önző, kegyetlen, beteg világ halálra rémít

elragadtatott megenyhülés tisztuló hittel és bátorsággal lendülni egy még bizonytalan mosoly mögé

girl-in-the-mirror.jpg

Címkék: változás tükör magány

Jovanottit fordítok

 2012.07.25. 08:22

Egyenlőre csak nyers, még dolgozom a pofásításán, de büszke vagyok rá hogy elkészült ez is. Borzasztó azért, hogy mennyit kopott a nyelvtudásom, és Jovát amúgy is nagyon nehéz fordítani (egy zseni) , meg hát az a sztakiszótár.... Elnézést mindenkitől aki tud olaszul , ha nagyon félrementem volna (esélytelen amúgy :)

Lorenzo -Jovanotti- Cherubini        Tutto l'amore che ho

Le meraviglie in questa parte di universo,
sembrano nate per incorniciarti il volto
e se per caso dentro al caos ti avessi perso,
avrei avvertito un forte senso di irrisolto.

Un grande vuoto che mi avrebbe spinto oltre,
fino al confine estremo delle mie speranze,
ti avrei cercato come un cavaliere pazzo,
avrei lottato contro il male e le sue istanze.

I labirinti avrei percorso senza un filo,
nutrendomi di ciò che il suolo avrebbe offerto
e a ogni confine nuovo io avrei chiesto asilo,
avrei rischiato la mia vita in mare aperto.

Considerando che l'amore non ha prezzo
sono disposto a tutto per averne un po',
considerando che l'amore non ha prezzo
lo pagherò offrendo tutto l'amore,
tutto l'amore che ho.

Un prigioniero dentro al carcere infinito,
mi sentirei se tu non fossi nel mio cuore,
starei nascosto come molti dietro ad un dito
a darla vinta ai venditori di dolore.

E ho visto cose riservate ai sognatori,
ed ho bevuto il succo amaro del disprezzo,
ed ho commesso tutti gli atti miei più puri.

Considerando che l'amore non ha prezzo...
Considerando che l'amore non ha prezzo,
sono disposto a tutto per averne un po',
considerando che l'amore non ha prezzo
lo pagherò offrendo tutto l'amore,
tutto l'amore che ho,
tutto l'amore che ho.

Senza di te sarebbe stato tutto vano,
come una spada che trafigge un corpo morto,
senza l'amore sarei solo un ciarlatano,
come una barca che non esce mai dal porto.

Considerando che l'amore non ha prezzo,
sono disposto a tutto per averne un po',
considerando che l'amore non ha prezzo
lo pagherò offrendo tutto l'amore,
tutto l'amore che ho,
tutto l'amore che ho,
tutto l'amore che ho,
tutto l'amore che ho,
tutto l'amore che ho.

A csodák az univerzumnak ezen elszigetelt részén

Úgy tűnik mind azért születtek, hogy keretet adjanak arcodnak

És ha véletlenül elveszítenélek ebben a káoszban

Figyelmeztet egy megfejthetetlen, erős érzés

Egy elsöprő erejű vákuum által kitaszítva

Reményeim legvégső határáig 

Mint holmi őrült lovag, keresnélek

Harcolnék, hogy ne kelljen hiányod fájdalmát éreznem

Labirintusokon mennék keresztül vezető fonál nélkül

Azzal táplálkoznék mit a föld felkínál

Minden határon újra menedéket kérnék

Kockáztatnám az életem a nyílt tengeren

Tudva hogy a szerelem megfizethetetlen

Bármire kész vagyok egy kis darabkájáért

Az ár a szeretetért maga a fizetség:

Minden szerelmem amim csak van

Egy rab a végtelen börtönében

Ez lettem volna, ha nem olvadtál volna szívembe

Elrejtőztem volna, mint oly sokan mások tették

Hittem volna a fájdalom szélhámosainak

Láttam, amit csak az álmodozók látnak

Ittam keserű levét a megvetésnek

Legtisztább tetteimmel álltam ki érte mindvégig

Hisz tudtam a szerelem megfizethetetlen

Tudva hogy a szerelemnek nincs ára

Mindent megtennék egy kis darabjáért

Tudva, hogy a szerelemnek nincs ára,

Minden szerelmemmel fogok fizetni amim csak van

Nélküled minden értelmetlen lenne

Mint tőr, mely halott testet döf keresztül

Szerelmed nélkül csak egy hiteltele, komolytalan alak volnék

Mint egy hajó, mely sosem hagyja el a kikötőt.

Címkék: szerelem

funny-bruce-lee-quote-life.jpg

Fájdalmak alatt görnyedtem, fejem lehajtva, szemem lesütve, úgy hittem, hogy gyenge pillantásom méltatlan minden evilági csodára. Jutott ami adatott, fúj a rossz szél, merre kedve tartja, dolgom csak annyi ebben az életben, hogy tűrjem bírhatatlan életem. Ki tudja milyen mennyei áldás, furfangos varázslat kapott vállára téged aznap, s hurcolt egészen aszott szívem közepéig. Tétovaság és habozás nélkül, természetes mozdulattal ott rögtön helyet is foglaltál. Nem kérdeztél, elfogadtál. Abban a pillanatban, hogy apró lábad szikes utamra lépett, az idő időtlenségbe folyt, a színek fátylukat vetve kacagtak, holt sziklahegyek borultak virágba. Törékeny ujjaiddal felemelted súlyos életem, mintha csak pihével játszanál. Forgattad, bámultad, mosolyogtál, nem egy kopott zekét, páncélos hőst láttál. Honnan szemed tiszta, eltévedt sugára? Honnan szíved odaadó meleg áradása? Savam vagy, feloldódtam teljesen általad egy buzgó, megmentő, megenyhült, illatos, parázsló, kitartó, hű, elrendelt szerelemben. Kezed nyújtottad felém, mikor mindenki csapással illetett csupán, most fogadd el cserébe az enyémet. Ahogy tenyerünk összeér, összeolvad, útjaink közös úttá válnak, nincs indulási pont, nincs cél, körbevesznek, körbehaladnak minket. Szívem minden bátorságát összeszedve ígéretet teszek: szeretlek míg élek, tisztellek, törődöm veled, aggódom érted, féltelek. felemellek ha elesel, vigasztallak ha könnyezel. Erőd leszek, támaszod, menedéked, otthonod. Millió bajjal aknázott életünkben soha nem el, csakis közelebb araszolok. Nincs az a vihar mely tőled elszakíthat, esőáztatta arcod szépségében gyönyörködve az leszek aki lenni tudok: igaz ember, férj, társ, barát, melegség, fény, boldogság. Ki nem érdemelt csoda, égi tünemény! Ragyogásod hadd őrizzem mától fogva én!

Bride_in_Love_scratch_cs.jpg

Címkék: esküvő szerelem

Ha keresem magam, az iparvasúton vagyok.

Ott széjjelfeszített darabjaim mindig megtalálom

Elfeledett, elhagyott síneken gubbaszt egymás mellett minden porcikám

 

Elnézem azokat, ahogy a világ is lát- sok sok apró, szikrázni képtelen üvegszilánk

Olykor szánakozva, (a legszerencsétlenebb oltalom is belesajdul)

Olykor tehetetlen dühtől izzó állhatatos szeméremmel

Olykor félve, el-elkapva gyáva pillantásom, bár úgyis visszavándorol

 

Hideg keskeny síneken zsúfolódik mindaz ami lenni tudtam,

Szemben- párhuzamban festett, hullámzó tükörképe egy sosemvolt létnek

Csendes mélabúban támaszkodunk a vaspánton, egyetértésben,

 

Összeolvadást sejtet a közelgő nagy vihar, mely elmossa hangod emlékét

Hangodét, megnyugtatni képes mennyei dallamét, egy elmosódó ereklyét

Már csak a szív ismeri hamis-keserű szólamát, a fül bezárul, elveszejt magából

 

Karóba húzott szerelem, megcsalt erény, kelletlen körülmény

Áldozat és levadászhatatlan préda, érintetlen hetéra

Folytonos feltámadásra ítélt tetszhalott, gyenge botladozó korcs

 

Ezek volnánk, összeférhetetlen cafatok

Ez volnék, nyílt seb, foszlányokra szaggatott

Ellökött, közömbös, jelentéktelen elem

 

Rozsdás tálcán nyújtom vértől gennyes, beteg szívem

Nem kell, nem kellhet, tudom, megértem

Egy eltévedt kannibál talán kapkod kelletlenül érte

S én ajkaimon pihentethetem a megenyhült hitet hogy megérte

Tétem, mely magamra tettem, megfogyatkozottan, gyalázatban térül meg

 

Ó tébolyom zakatol hol a vonat rég nem veri a csend gerincét 

Mérgező füstöt öklendez elhagyott tudatom

Nem baj ha nem kellettem neked, kivetett a világ is,

Minden próbálkozásom hasztalan hogy legyek neked

 

Denevér surrog fejem felett, sündisznó motoz a bokorban

Betolakodás lettem súlyos magányomban

Összeszedegetem korhadt kérgeim, zsebembe gyűjtöm leszakadt darabjaim

S hátamra vetve az éjszaka megmaradt óvó sötétjét hazaindulok

 

Holnap, alkonyatkor újra találkozunk ugyanitt, mikor a város, s a kötelesség alszik,

Én és fájdalmaim széjjelválva, hogy a Holdat dobáljuk kaviccsal, gyerekes daccal

Sírjunk utánad valódi panasszal, Napot vágyó hű akarattal

Félnem kellene magamtól, de béke s megnyugvás e minden esti széthullás

 sineken.jpg

 

Címkék: vers fájdalom magány sötétség széthullás

Engedelmeddel: hiányzol

 2012.07.15. 21:58

Bőrömbe ég lassan a függő, súlyos nyakék, láthatatlan ékkő- te volnál

Magányos, könnyáztatta csönd simogatja gyógyulni képtelen mellkasom

Látásod hoz csupán enyhülést, s tán ha te is úgy akarod feloldozást

>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>

A szív csak egyszer szeret tisztán, 

mikor bolondul még viszonzást sem vár

Minden más  csak ősi hitből fakadó próbálkozás csupán

Lélek lélek után, csalatkozás és hiány

Az idő rohan, a tér zsugorodik, összezár

Egyetlen megoldás marad, a pusztító megalkuvás

Tébolyul a szerelem, az elme miért- szagú posványt hány

Tudom a neved boldogság!

Megtaláltál, magadba rántottál, elszaladtál

Magad vagy a menekülő, vak, páncélos gyávaság

>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>

Kavicsnak látsz?

Csak dobj a tóba messzi-nagyon, vagy kacsázz velem,

Súlytalan, szürke jelentéktelen tömeg tajtékot vet 

Lásd!

>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>

Végtelenül könnyű az egyedüllét

Feláldozni a biztonságot? 

Vállalni ezer sebet, s csapást? 

Mert a könnyűnél nehezebb együtt, 

De minden teher hordhatóvá szelídül

Két bajtól szaggatott élet egymásba forradásán

Minden más csak gyenge, méltatlan okoskodás

loverTree.jpg

Címkék: élet szerelem hiány magány társ

talánok

 2012.06.18. 18:06

talán hintázom soha meg nem állva.

fájdalmas perzselés kegyetlen nap tüzén

az égő hús enyhülhet fertőző esővíz nyomán.

 

talán kiugrom, egészen a mennyekig zuhanok

szánakozó pillantással illetnek az angyalok               

megbánva életem minden lélegzetét eloldalgok

 

talán visszakapaszkodom egy magas oromra

lezúz minden egyes komor sziklakatona

érdemtelen menetelés, idő a hosszantartó gyászoknak

 

talán megnyugszom, tűvel illetett véna

mérget megvető burok,

foszlani képtelen köpönyeg

 

talán hozzád futok, vagy tudomásul veszlek

az akarásban idegeim elgémberednek

kicsi, kevés, semmi lélek

 

talán tudom hogy sejtésem megalapozott

túlcsordulnak rajtam farkashergelő bajok

túl gyorsan pörg a föld, rémült korcs vagyok

 

talán szeretlek, én, a féltőn kattogó szerencsétlenség

romvárosban bujkáló mocsok, ember forma lény

maga a hullámzó jelentéktelenség

 

talán meghaltam , rémálomszerű kötéltánc

talán mosolyba bújt fekély minden megmozdulás

talán elcsendesülök mint a hó, vágyott tavaszi olvadás

 

talán leszakadt hinta alatt haldokló egyetlen vágy vagy csupán

talán remény talán álom talán illúzió ki nem érdemelt boldogság

199474_1551992209648_1530422593_31109453_5067632_n.jpg

Címkék: változás hiány zűrzavar merengés

Husomnak

 2012.06.18. 00:00

Undok gép ki csak magázni enged

Rám parancsolt hogy írjak verset

Tessék kispajtás itt e pár sor vagy bit

Főnököd elbűvölő csupaszív egyén

Nincs még egy ilyen adonisz a földtekén

Csokihabos szép jó éjszakát kíván

neki egy kistacskó szőke lány

Léggömb

 2012.05.21. 10:45

 A szerelem olyan mint a lufi

Míg az egyik őrizgeti, vigyáz rá, mint sérülékeny bébi kengurura, 

addig a másik, űzi, vadássza, éles tőrrel a kezében ront rá

Felesleges küzdelme két korlátolt elmének

Kár a támadásba és kár a védelembe fektetett minden energiamorzsáért

A színpompás gumiruha csak levegőt rejt; poshadt, bűzös, fáradt lég az.

A semminél is rosszabb elegy. 

Ragaszkodni hozzá, vagy felszabadítani ugyan minek? 

 

 

Címkék: keserűség

lelekszilank.blog.hu/2012/05/16/tizenotodik_egy_ponton_tul

 

leépülés

 2012.05.07. 11:00

 Szélcsengőket aggatok magamra

s kiállva a dühöngő viharba várom

hogy a fékeveszett csilingelés

elnyomja a könnyek sikolyát

 

Minden sír körülöttem

vagy csak a saját kétségbeesésem visszhangzik?

 

Bánts vagy gyalázz meg, kiabálj velem, vagy átkozz el

de azt a közelemben tedd 

mégse legyek teljesen egyedül.

Már nem számít semmi sem 

Ha lélegzethez juttatsz

/*/*/*/*/*/

Ismerkedem a tükörképemmel

Fáradt, fakó, öreges bemutatkozás

Gyöngülő mosoly remegve tartja bírhatatlan terheim

/*/*/*/*/*/

Valaki bújtasson el pár napra

Vagy egy lélegzetvételnyi időre rejtsen magába

El akarok fogyni a világból

Elpárologni, némán lebegni

vagy még inkább könnyű vággyal telten bőrödbe olvadni

Szótlanul érinteni, felfedezni, figyelni, 

újratanulni látni, tapintani, érezni

A fájdalom karjaiba simulva egyre csak torzul bennem a szív, egyetlen kincsem

/*/*/*/*/*/

Engedj magadba, csak egy pillanatra

piheghessek pórusaidba ivódva

Vagy ringass, míg teljesen elveszítem önmagam

hol vagy míg én térdre rogyva utolsó lélegzetemmel

sikoltom neved?

Közöny, önző vakság, elmagányosító gyáva közeg,

Ti lesztek a halálom!

Összetör a felismerés; körbenézek s nincs itt senki sem...

 

Címkék: magány elveszettség bucsuzas

Mástól

 2012.04.08. 19:58

 Drága Attilám! 

Nem jellemző, hogy mástól, de napok óta ez a vers ismétlődik a fejemben, mint valami mantra. Most kiírom ide, hátha nyugtom lesz tőle...

 

  •  

    Váci Mihály

     

     

    Végül

     


    Végül nem bán már az ember semmit, semmit, 
    csak szeressék! 
    Jaj! úgy vágyik valakire, hogy eltűri azt is már, 
    hogy ne szeressék! 
    Úgy menekül, kapaszkodik! Csak az kell, hogy legalább 
    a szíve tessék! 

    Fél egyedül. Csak karolják! - s már eltűri, hogy a szíve 
    ne is tessék. 
    Megszelídül a magánytól, s csak annyi kell végül már, 
    hogy meg ne vessék. 
    Egyedül az éjszakákat?! - Ó, nem, inkább eltűri, 
    hogy meg is vessék. 
    Egyedül megérni itten betegséget, csapásokat, 
    ezüstös karácsonyestét? 
    Egyedül felérni ésszel a múlást, azt, ami van, 
    és azt, mi lesz még?! 

    Jaj, nem! Végül nem bán már az ember semmit, semmit, 
    - azt se, hogy szeressék. 
    Ó végül már azért sír csak, hogy valakit szeressen még, 
    szeressen még. 
    Legyen aki megengedje: - rágondolva tölthessen el 
    egy-egy estét.

 

Címkék: magány végül

megoldások

 2012.04.04. 08:35

 A nő ki csalatkozni nem szeret

Kérdést soha fel nem tehet

Szívét rejtegeti, többé nem dalolja

Szemeit vakulásig tompítja

 

Fel nem fogott, büntető magányban,

ha őszintét, ha igazat vágy haldokló lelke:

Esketi a kerti tavat, hogy folyammá ne váljon,

Az aranyhalat, hogy a partján ne sétáljon,

A szelet, hogy medrében hagyja a tavat,

A rigót, hogy ne vadássza le a halat

 

Elbutult, szerény lény!

Félelem cirógatja meggyötört elméjét!

 

Címkék: magány

elveszve

 2012.04.03. 09:28

 Belvárosi sétálóutca

Közömbösen bámulom a kirakatokat

Próbálom önmagamnak is bebeszélni,

hogy kutató, koncentrált figyelemmel szemlélődöm

Pedig azt sem tudom pontosan hol is vagyok

Mintha derengene egy mélypiros, fodros szoknya

de nem lehetek benne teljesen bizonyos

Mit keresek itt? Nem igazán tudom.

Nincs szükségem semmi újra

Ami azt illeti a régi sem kell már

 

Egy villanás utáni vágy talán

Egy vibráló, cikázó megvalósulás

fejem fölött elsuhanó, ébresztő vijjogás

Bármi. 

Akármi, ami kibillent kétséges, ijesztően

csöndes, homályos és unalmas egyensúlyomból

 

Veszett érzések rajzolódnak ki napillatú bőrömön

Élő- lélegző tetoválás lettem

Bárki megláthatja kétségbeesésem

El kellene innen mennem, 

vagy csak elbújnom szánalmas szégyenemben

az aszfalt repedésiben kivárni, míg elhal a tömeg

Akkor meg előjönni már minek?

Címkék: elveszettség

Elég!

 2012.04.02. 19:25

 Összeroskadt bennem a világ

Túl nagy volt a teher

S én elfelejtettem, hogy törékeny

illúzió vagyok, s hogy nem

vigyáz rám senki. 

 

Új képeket fest a köd.

 

Földön heverő egyszerűség, 

Könnyelmű hit.  Most jó itt.

Csak a következő lélegzet számít

Csak az az enyém, ennyi maradtam

Pihegő, tiszta, megtépázott vászon.

 

Óriástölgyek vonulnak méltósággal, 

hazatérnek tavaszra

Észrevesznek a megfontolt menetelésben?

Kikerülnek? Vagy rám tipornak ők is? 

Nem bánom.

Mégis. Mintha állna mind, pedig

port kavarnak lépteik sivatagomban.

 

Lenne miért. Drága gyermek. De már nincs teremtő erő.

Van kivel, de már elmúlt a csillámfényű kényszer is. 

Levegőt!

 

Kérdőjellé szeppent minden bizonyság

Mennyi- mennyi gyönge könnyen szakadó kötelék

Elég! Tényleg elég!

Bárcsak lenne időm itt sehol nyugodni békén

csak egy picit még!

Címkék: vers fájdalom félelem bánat magány menekülés széthullás

Lélegzet nélkül

 2012.03.30. 12:31

 Ez az a pillanat ahol elvesztettem önmagam

Minden álom, vágy, terv, küzdelem és akarás

fonnyadásnak indult bennem.

Menthetetlen.

Összegyűjtöm minden megmaradt csöndem

behintem vele pusztuló mezőim

Végtelen fáradtság ez, lelassult idő

Még csalogat az alkonyfény

Színes virágszirom ruhába öltözött remény

Csak legyen erőm holnap reggel is felébredni még!

 

Ne hagyjatok egyedül! Most kérlek ne!

Nem sírok, csak sóhajtom, hogy most nekem nagyon nehéz!

 

Címkék: félelem bánat magány sötétség

süti beállítások módosítása