A sötét végtelenjében gyenge körte ontja zamatos ragyogását

lédús fényt vet árnyakat ébresztve az elszáradt reményre

magányos sugára csókot vált a szilárd fal ridegségével

Beleszeret a fakó lapok képzelt hősébe,

Édes gyötrődésben cikázik sorról sorra...

És csalódik egy utolsó fejezetben...

És elvonja csillogását a fekete borítóról.

Beleszeret egy kattogó doboz hamis dallamába

Megremeg ábrándos tündöklésben az andalító rekedtség hangjára

Szűz álmokban ringatózik ártatlan képzelet hullámain

Rajongó derűben elvakul saját éledő fényének erejétől

A vágy forrni kezd méhében és önnönmagát sebzi meg. 

Éles kattanás hurcolja ki a sebből az éjszaka látomásait

halványan pislog, majd ragyogását elborítja a fekete könny

a szobában ábrándosan szuszog egy lélek 

egyetlen fényforrásként izzik a harmatos szem

A hajnal fényeivel együtt ébred az üresség. a semmi....