Plüssmackót öleltem magány ellen mikor először megláttál

Nem vetted el tőlem, nem csodálkoztál

Megfogtad a kezem, és maradtál

Tudom, hogy szeretsz, bár sosem mondod

De fáradt délutánon, ha kávét kérek,

habosan, mézesen adod,

karodba vonsz míg megiszom, s aztán elaltatsz

Ha könnyek közt találsz, kézenfogsz, játszótérre viszel

és lököd a hintát, míg megnyugszom

Születésnapomra lufit hozol, sárgát

Ha tükörképemre fanyalgok, csokoládéízű mosolyt

olvasztasz vonásaimból

Annyiféle öleléssel ölelsz

Annyiféle csókkal csókolsz

Annyiféle vággyal perzselsz

Örökidőkre leláncolsz azzal, hogy szabadjára engedsz

ez már nem csak szerelem, hanem igazi mély kötődés