Ha keresem magam, az iparvasúton vagyok.

Ott széjjelfeszített darabjaim mindig megtalálom

Elfeledett, elhagyott síneken gubbaszt egymás mellett minden porcikám

Elnézem azokat, ahogy a világ is lát- sok sok apró, szikrázni képtelen üvegszilánk

Olykor szánakozva, (a legszerencsétlenebb oltalom is belesajdul)

Olykor tehetetlen dühtől izzó állhatatos szeméremmel

Olykor félve, el-elkapva gyáva pillantásom, bár úgyis visszavándorol

Hideg keskeny síneken zsúfolódik mindaz ami lenni tudtam,

Szemben- párhuzamban festett, hullámzó tükörképe egy sosemvolt létnek

Csendes mélabúban támaszkodunk a vaspánton, egyetértésben,

Összeolvadást sejtet a közelgő nagy vihar, mely elmossa hangod emlékét

Hangodét, megnyugtatni képes mennyei dallamét, egy elmosódó ereklyét

Már csak a szív ismeri hamis-keserű szólamát, a fül bezárul, elveszejt magából

Karóba húzott szerelem, megcsalt erény, kelletlen körülmény

Áldozat és levadászhatatlan préda, érintetlen hetéra

Folytonos feltámadásra ítélt tetszhalott, gyenge botladozó korcs

Ezek volnánk, összeférhetetlen cafatok

Ez volnék, nyílt seb, foszlányokra szaggatott

Ellökött, közömbös, jelentéktelen elem

Rozsdás tálcán nyújtom vértől gennyes, beteg szívem

Nem kell, nem kellhet, tudom, megértem

Egy eltévedt kannibál talán kapkod kelletlenül érte

S én ajkaimon pihentethetem a megenyhült hitet hogy megérte

Tétem, mely magamra tettem, megfogyatkozottan, gyalázatban térül meg

Ó tébolyom zakatol hol a vonat rég nem veri a csend gerincét 

Mérgező füstöt öklendez elhagyott tudatom

Nem baj ha nem kellettem neked, kivetett a világ is,

Minden próbálkozásom hasztalan hogy legyek neked

Denevér surrog fejem felett, sündisznó motoz a bokorban

Betolakodás lettem súlyos magányomban

Összeszedegetem korhadt kérgeim, zsebembe gyűjtöm leszakadt darabjaim

S hátamra vetve az éjszaka megmaradt óvó sötétjét hazaindulok

Holnap, alkonyatkor újra találkozunk ugyanitt, mikor a város, s a kötelesség alszik,

Én és fájdalmaim széjjelválva, hogy a Holdat dobáljuk kaviccsal, gyerekes daccal

Sírjunk utánad valódi panasszal, Napot vágyó hű akarattal