Menedék, melyben senki sem üldözött
Börtön, melybe csak áldozat költözött
Zárda, hol szűznél több a kurtizán
Bordélyház, ahol az ártatlanság hál manapság
Furcsa üvegen át tiszta hangon zeng a valóság
Számtalan háborúzó jellem farag mind újabb és újabb
Ábrázatot idomuláshoz erőtlen burkomra
Az őrület művészetében tündöklő hamis érdem ez
Összezavarodott tévelygésbe keveredtem
Tudatom immár hinni képtelen, sarokban gubbasztó reszketegség
Érzékeim az elhagyatottságtól sarkallva elszakadnak egymástól
Próbára tétetett és elbukott hajdani egység
A világ ily bolond vagy csak én nem érek fel hozzá?
*******
Pirkadatra várok.
A fény közeledtére kis tükröm közelébe óvakodom
Színtiszta bizonytalanság néz vissza rám
Fakó-borostyán lepelbe bújtatom kérdőjellé görnyedt, vacogó alakom
Véremmé válik a nyers ítélet
(elmosódó körvonalaim mögött hullámzóvá olvad a háttér)
Süllyedő bárkává lettem, terhes létezésem ringat
A tükör mantrázza a suta alázat magasztosságát
A közeg féktelen, hamis dög, érthetetlen fúria
Kívül rekedve, szeretettől duzzadó szívvel élni a küldetés
Boldogság e feleszmélés, saját torz mércével mérve legalábbis az.
Álmok szőtte félkész szerzet, sápadt, ijedős, olykor magányos, testet öltött révület vagyok
továbbra sem értem mi zajlik odakint,
az önző, kegyetlen, beteg világ halálra rémít
elragadtatott megenyhülés tisztuló hittel és bátorsággal lendülni egy még bizonytalan mosoly mögé