Létezése végét hogy várja a sok dévaj farizeus!
Ó micsoda méltánytalan befejezése kicsinyes vergődésüknek!
A Napzuhanás várat magára órákat, tán napokat,
A Mindenség döbbenete mozdulatlanságra ítéli a türelmetlen időt.
Szinantróppá korcsosult emberforma lények orgiába fulladt fájdalma.
El - nem - csattant csókok reszketnek a fal tövében lapuló árnyak óvó ölelésében
Alkalmat keresnek egy - egy durván egymásba csapódó test kényszerűségében
Minden valahavolt angyal és magasztos lény orcája pírján szégyenül e meggyalázott halotti tor
A bujaság tömény bűze nyújtózkodik a Végtelenig
Gyermekien bimbózó bűntelen sorsok vonaglanak kérlelhetetlenül
Hófehérre vakult szivárványok fénye megtörik, mint az a sokmillió kecsesen ívelt életvonal
Orgazmusban robban a végítélet, mikor már nem bírja magát az egyetemes feszülés
Jajszó, hála, könyörgés, hulló könnyek, törődött mosolyok, gyengéd pillanatok, hősi harcok, szelíd arcok, szerelmes sóhajok, közöny, álmok, emlékek és megbánások nélküli fékeveszett tombolás az utolsó óra duzzadó poggyásza
