talán hintázom soha meg nem állva.

fájdalmas perzselés kegyetlen nap tüzén

az égő hús enyhülhet fertőző esővíz nyomán.

talán kiugrom, egészen a mennyekig zuhanok

szánakozó pillantással illetnek az angyalok               

megbánva életem minden lélegzetét eloldalgok

talán visszakapaszkodom egy magas oromra

lezúz minden egyes komor sziklakatona

érdemtelen menetelés, idő a hosszantartó gyászoknak

talán megnyugszom, tűvel illetett véna

mérget megvető burok,

foszlani képtelen köpönyeg

talán hozzád futok, vagy tudomásul veszlek

az akarásban idegeim elgémberednek

kicsi, kevés, semmi lélek

talán tudom hogy sejtésem megalapozott

túlcsordulnak rajtam farkashergelő bajok

túl gyorsan pörg a föld, rémült korcs vagyok

talán szeretlek, én, a féltőn kattogó szerencsétlenség

romvárosban bujkáló mocsok, ember forma lény

maga a hullámzó jelentéktelenség

talán meghaltam , rémálomszerű kötéltánc

talán mosolyba bújt fekély minden megmozdulás

talán elcsendesülök mint a hó, vágyott tavaszi olvadás

talán leszakadt hinta alatt haldokló egyetlen vágy vagy csupán

talán remény talán álom talán illúzió ki nem érdemelt boldogság