Közös szavak, közös sóhajok, közös haragok.

Indulatunk semmi más, csupán őszinte beavatottság.

Néha túlzásba vitt tekintet vagyunk,

Távolságaink a korlátok, melyek itt tartanak

A földből etetnek, a földbe temetnek,

Szellőűzte, zizegő falevél hiányunk,

Aláhull, tiszta csoda megenyhült zuhanása

Lehetőség vagyunk, öntudatra ébredt remények

Dallam mely oly kedves fülünknek

Könnyfakasztó ölelés, fájdalmak, vidám szökellések

Íriszbe égett napsugár és holdfény derengése

Összeolvadásunkban nincs vagyunk , maga a nemlétezés,

hasíték a kozmikus aranymetszésen

Termékeny mező vagyunk, mag után nyújtózkodó sár

Gazok közé ültetett csucsor és bíbor kasvirág

Kimondhatatlan és fölösleges szó, prózába rejtett rímkép, illúzió

Szikra vagyunk, bőr alól pattanó, csípős érintés

Hitt vagy csak félt hamis istenség

Félresiklott terv, megérkezés, az egyetlen ismert szabály.

Feszült guggolás, nekikészülődés, a kitörés előtti mozdulatlanság.

A világ gyötrelmét enyhítő gyógyír vagyunk, kenőcs a természet fekélyén.

Kézfogás vagyunk. Meleg simítás az arc piruló bőrén.

jelentéktelen, láthatatlan, szelíd forradás, észlelhetetlen suttogás

Fúziónkban a mindenség vagyunk, maga az eredet