Kérned sem kellett. Csak jelen lenned. Megnézted, megszorítottad, elvetted.

Légüres térben lebegtetem szív nélküli csonkolt testem.

Pihen a vágy, pihen a feszülés, pihen a zokogó hiábavalóság.

Tartsd meg, tenyeredhez simul, tökéletes ölelés ez.

Minden fájdalmam, veszett, őrjöngő akarásom visszapattan a semmiről

Maszk maszkot vált perceim orcáján, de előtted mind áttetsző fátyol csupán

Elképzelem szitakötőéhez hasonlatos szárnyalásom, súly nélküli szabad életem

Hívom, csalogatom a jövőm, násztáncot jár a hullámzó, mély tudat

Túl magasra szárnyalok, fekete réteget éget a nap burkomra

Hiányom s tökéletességed szülte életképtelen szerelem.

Körülmények cibálják, gátakat építenek, gúzsba kötik a szárnyakat

Gyilkosság áldozata minden egymásra szánt perc, minden lehetőség, minden próbálkozás.

---------------------------------------------------------------------------------------------------

Most sem.  Oly ismerősek lépteid, köreidet bezárom lehunyt szemmel.

Rázkódik a világom, zokogásom ringatja. Minden összeborul, új rendet állítok nyomodban

Lassítanék már, oly nagyon, oly mélyről fakadó kényszer kínját enyhítve

És mégis gyorsuló ütemben építkezem várva a következő rombolást. Felkészülve rá.

Suttog bennem egy kicsi lányka, nőkezdemény, könyörög érted,

könnyek szelídítik pettyes orcáját, összegömbölyödve remeg,

lelke árnyakat fest huzatos barlangja  falára, miértek ütődnek vissza a hideg falakról.

Most talán még hagyja magát, elaltatom, megnyugtatom,

meddig kell még hazudnom neki, ígéretet tenni a lehetetlenre?

Felállok, tudom. Magasba emelt fővel mosolygok a világra,

dühöngjenek csak a kegyetlen Moirák erőm láttán.

Ha az Egyhez járhatatlan út vezet, a Sokhoz csapódom.

-------------------------------------------------------------------------------------

Attilám! Vigyázz rám, ne hagyj elveszni a zűrzavarban, melyet teremtek.

Őrizz, csak míg kapálózásom simogatássá csillapul.