Összeroskadt bennem a világ
Túl nagy volt a teher
S én elfelejtettem, hogy törékeny
illúzió vagyok, s hogy nem
vigyáz rám senki.
Új képeket fest a köd.
Földön heverő egyszerűség,
Könnyelmű hit. Most jó itt.
Csak a következő lélegzet számít
Csak az az enyém, ennyi maradtam
Pihegő, tiszta, megtépázott vászon.
Óriástölgyek vonulnak méltósággal,
hazatérnek tavaszra
Észrevesznek a megfontolt menetelésben?
Kikerülnek? Vagy rám tipornak ők is?
Nem bánom.
Mégis. Mintha állna mind, pedig
port kavarnak lépteik sivatagomban.
Lenne miért. Drága gyermek. De már nincs teremtő erő.
Van kivel, de már elmúlt a csillámfényű kényszer is.
Levegőt!
Kérdőjellé szeppent minden bizonyság
Mennyi- mennyi gyönge könnyen szakadó kötelék
Elég! Tényleg elég!
Bárcsak lenne időm itt sehol nyugodni békén
csak egy picit még!