Összeroskadt bennem a világ

Túl nagy volt a teher

S én elfelejtettem, hogy törékeny

illúzió vagyok, s hogy nem

vigyáz rám senki. 

Új képeket fest a köd.

Földön heverő egyszerűség, 

Könnyelmű hit.  Most jó itt.

Csak a következő lélegzet számít

Csak az az enyém, ennyi maradtam

Pihegő, tiszta, megtépázott vászon.

Óriástölgyek vonulnak méltósággal, 

hazatérnek tavaszra

Észrevesznek a megfontolt menetelésben?

Kikerülnek? Vagy rám tipornak ők is? 

Nem bánom.

Mégis. Mintha állna mind, pedig

port kavarnak lépteik sivatagomban.

Lenne miért. Drága gyermek. De már nincs teremtő erő.

Van kivel, de már elmúlt a csillámfényű kényszer is. 

Levegőt!

Kérdőjellé szeppent minden bizonyság

Mennyi- mennyi gyönge könnyen szakadó kötelék

Elég! Tényleg elég!

Bárcsak lenne időm itt sehol nyugodni békén

csak egy picit még!