Mikor mennék, csak egy helyben toporgok

Bármily álmos vagyok, ébren maradok

Oly kevés az idő s még gyorsabban pereg

Térdeimmel kapaszkodom a földbe, igyekszem nem elveszíteni enmagam

Rendszerint sírok, ha szomorkodom s hogy más is bús e kitekintek az ablakon

Ha boldog vagyok ugrálok és nevetek akárcsak egy kisgyerek Ragyogok és fénylek még ha magamba is kell zárnom az örömet

Míg bátor vagyok küzdök s e fáradtságban elnémulok

Ha süt a nap a fény felé fordulok

Felemelkedni akarok de a parketta alá bújok

Ha nem ölelnek magányba roskadok

Ha nem ismernek fel csalódottan pislogok

Ha kérdezel se biztos hogy válaszolok

Vagy igazat mondok vagy hazudok

Ma megszépít a vágy holnapra tán elsorvaszt a bánat

Dolgom van mennem kell- egy vaskos fatörzset ölelgetek mára ez jutott

Földre terít az élet valami örvénylik idebent idelent

Térképet rajzolok hogy el ne tévedjek Mindhiába hisz innen ösvény el még nem, csak vissza vezet

Szerelmet adok szinte semmiért Megálmodlak a reményért

Végtelenségig hű vagyok hozzád, magamhoz

Előző életemben múzsa voltam Most költő lettem rímben élek én

Előző életemben csendes voltam Most vérző torokkal kiáltok az ég felé

Egész életemben gyermek voltam Most végre felnőttem

A gyötrelem tenyerébe fúltam

Így végre lebeghetek egy kicsit még

A hullámok táncoltatnak vígan könnyruhámat tépik szét

Talán meglátsz s kedved támad kirángatni a partra