Drága Attilám! 

Ma inkább dolgozó nő, tegnap egészen anya, holnap szerelmes bakfis leszek, már tudom

Most folytogat a düh, az imént még nevettem

Ezidáig szerettelek e percben pont nem

Nem tapad meg bennem érzelem nem ragadok le egy szerepnél sem

Halálra rémít a szakadék mely szélén táncolok

Szorosan átölelem magam de nem tart össze gyönge karom

Minden nap százszor születek és halok bele

Állandó csak a változás

---

Nincs miből merítsek saját magam emésztem fel

Hova tűntél Napom, Te drága Fénylény?

Fáj a magány, de nem hiányzik senki sem

Szerelmes lennék ha nem gyűlölném hogy tombol a vérem

Zuhannék alá vagy szárnyalnék odafent

Biztos talajon pihennék a rázkódó perem helyén

Aludni csak aludni... nevetni és felszabadulni... megérkezni és maradni

Csak ennyit kívánok csupáncsak íly semmiséget