Mint a háborgó nép, ki kaszát, követ fog, s lázadást szít sorsa ellen...

Mint az álszent pap, kinek fejében pajzán gondolatok táncolnak, míg ajka adományért esd...

Mint a fűcsomó alatt búvó, reszkető katona, kit üldöz hona, mert ellent ölni, embert ölni nem képes...

Mint nedvekben fetrengő örömlány, kinek dohánytól érces hangja hamis kéjt sikolt; Hangosan pattogzik lelke kérge...

Mint a kétségbeeséstől félőrült játékos, kinek kezében remegnek a vesztes lapok, ki ezen a héten már csak halni esélyes...

Eképp várlak minden éjjel téged: dühödten, hamisan, rettegve; kéjért, reményért, bizonyságért remegve...

Ebben a várakozásban nem vagyok önmagam, a téboly vihog, növekszik elmémben láthatatlan