Kilökődött belőlem az élet szikrája. Életképtelen volt.Vérben fürdet a görcsös rettegés

 A valóság képlékeny massza Mely színdarabbá pereg az ujjaim közülKorlátaimhoz bilincselve Lebegtetem azt aki lenni tudnék  Jer kedves hiányzol az illúzióból ami belőled él !Csak képzelem hogy a testedbe olvadok .. nem érezlek...Miért vagy oly távol…

Nincs miért keseregjek nincs ami bántsonHisz végre egyedül vagyok mint a sarokban síró gyermek Beteges étvággyal falom a fájdalomminden ízében keserűszenny vagy ürülékszerű vacsoráját Retteg az - ha mégoly barát is - mert belémlát:halandó rothadás…