Ma még talán szép lehetek,

de holnap szembeköp az útálat

Ma még talán szerethetek, 

de holnap elsorvaszt a bánat

Itt állok a fényben, itt a ragyogásban,

de elveszik az éjben, egy mocskos látomásban az erény

Rózsaszín húskötegek lógnak a fáradt csontokon

Ha a tükörbe nézek, még tudom, hogy én vagyok...

Hangosan rothad bennem a remény

Örvényként szippant be a szürkeség 

Nem lészek más, mint fakó emlék, mi eltipor az utókor

Mi más ez, ha nem vereség?

Érzem az ihlet mámorát, 

de a toll lepihen.

Hétköznapi lány vagyok csupán

Költõ? Azt hiszem nem. 

***

Amit szerelemnek hiszek álmodom talán

Elvesztettem azt ami a valóság

Színét veszti a tinta is.. elsápadok

Nézek, de nem látok.. nincs mit mondanom

Nem tudom mi vagyok!